Blog

Fürdőszoba felújításra vállalkozik? Elmondjuk, mire kell ügyelnie.

Fürdőszoba felújításra vállalkozik? Elmondjuk, mire kell ügyelnie.

Első lépések – fontos a gondos tervezés!

Energiát és pénzt spórolhat meg azzal, ha elegendő időt szán a felújítás megtervezésére. Érdemes a legelején szakemberekkel felméretnie a helységet és a lehetőségeket. Ezzel elkerülheti a tatarozás során hirtelen felbukkanó problémákat. Fontos tudnia, hogy mit kell újjáépíteni, javítani a falakon belül (vezetékek, szellőző rendszer) és kívül (repedések) is.

Gyerekbiztos lakás, hogy mindenki nyugodt legyen

Gyerekbiztos lakás, hogy mindenki nyugodt legyen

A kisbabás szülők többnyire nem győzik kivárni, hogy a gyerkőc elkezdjen mászni, majd felálljon, és kapaszkodva lépegessen, így fedezve fel a világot. A kezdeti örömöt azonban hamar felváltja a folyamatos aggodalom, ugyanis az immár önjáró gyermek folyamatosan veszélybe sodorja magát, illetve olyasmihez nyúl, amihez nem kellene.

Rendhagyó fürdőszoba polcok

Rendhagyó fürdőszoba polcok

Fürdőszoba-felújítás előtt, vagy éppen annak a kellős közepén áll? A tárolóhelyek kialakítása ugyanolyan fontos lépés, mint a szaniterek kiválasztása. Sosem késő ötletelni!

Családosok figyelem! Mekkora legyen a fürdőszobám?

Családosok figyelem! Mekkora legyen a fürdőszobám?

A régmúlt időkben dédapáinknak elég volt egy szappan, egy lavór víz és egy kis, függönnyel elkerített sarok a konyhában, hogy tisztálkodjanak. A társadalmi elvárások változása magával hozta, hogy egyre többet törődünk a megjelenésünkkel, a tisztasággal. Ma már szinte csak frissen mosott hajjal, illatosra zuhanyozva léphetünk ki az utcára, vagy tökéletesre sminkelve és az urak fényesre borotválva ülhetnek le egy tárgyalóasztal mellé.

A csúszós birodalom

Ha fürdőszoba, akkor víz, ha víz, akkor csúszós felületek. Bárkivel megtörténhet, hogy elveszíti az egyensúlyát, vagy a zuhany alól kilépve megcsúszik a padlón. Hogyan előzzük meg a baleseteket?

 

Állatokhoz tervezve

Nagyon sok ember él együtt állatokkal. Akinek volt már olyan kedvence, aki igazán elvarázsolta, az tudja, hogy ezek a szőrös kis lények szinte olyanok tudnak lenni az embernek, mintha a gyerekei lennének. Éppen ezért természetesen megvan a saját helyük a lakásban is, ami nem ritkán olyan minőségű, mint a gazdi saját ágya.

Mi a különbség az egyes fűtési alternatívák között?

Mindannyian szeretünk meleg lakásba hazaérni, melynek megteremtésére számos fűtési alternatívák léteznek. Természetesen mindegyiknek megvannak a maga előnyei, illetve hátrányai, ezek mérlegelése elengedhetetlen a kiválasztás előtt.

Nőies vs. férfias fürdőszobák

Nőies vs. férfias fürdőszobák

Mitől nőies/férfias egy fürdő a színhasználaton és berendezésen túl? Meghatározzák-e a különböző tisztálkodási rituálék a helyiség kialakítását, és ha igen, mennyiben? Ezekre a kérdésekre keresünk választ alábbi blogbejegyzésünkben.

Milyen zuhanykabint válasszunk

Sokan váltanának a hagyományos zuhanyzós megoldásról egy praktikus és esztétikus zuhanykabinra, ám gyakran csak a kereskedésben szembesülnek az óriási választékkal és a döntés nehézségével.  Segítünk választani, összeszedtük röviden, mire érdemes figyelni zuhanykabin vásárlása előtt.

Színes fürdősók - Szép ajándék, de hasznos is?

Lehet, hogy az Ön karácsonyfája alatt is megtalálható egy kecses formájú üveg, színek szerint rétegezett fürdősóval. Az ajándékozó csupa jó szándékkal felvértezve vehette, hogy feltöltődésre, relaxálásra buzdítsa Önt. Az üveg szép, a só színes - de vajon nyugodt szívvel beleöntheti a fürdővizébe?

Fürdőszoba bútor régen és most

Pár évtizeddel ezelőtt nagyszüleink megelégedtek egy falra szerelhető tükrös szekrénykével, amiben papa a borotválkozáshoz szükséges eszközeit, mama pedig a hajkeféjét tartotta.

Bidé, vagy bidet - csak úri huncutság, vagy valóban hasznos?

Bizonyára Ön is találkozott már vele, ha nem is használta még soha. Egy jobb szállodában alap fürdőszoba-tartozék, de már az otthonokban is egyre elterjedtebb. Már nemcsak fényűzésből, hanem praktikus szempontok miatt is építtetik be fürdőszobájukba és használják egyre többen a bidét.

Viszlát pára! Helló én!

Viszlát pára! Helló én!

Zuhanyzás után Ön is kíváncsian kémleli a tükröt? Vajon ki van ott? Erre soha nem derülne fény, ha nem törölné le a tükröt borító párát. Vagy van más megoldás is?

Járólapozás fuga nélkül?

A márvány, porcelán, vagy akár a rusztikus padlástéglák újbóli hódításának tudhatjuk be, hogy egyre többen fuga nélkül szeretnék látni az egymás mellé simuló lapokat. Lehet-e nélkülözni a fugát, illetve milyen módszerek vannak arra, hogy legyen is, meg ne is: most elmondjuk.

Rituális fürdőzések

A tisztálkodás fontosságát bizonyítja, hogy szinte az összes vallás magáénak mondhatja a rituális fürdőzés szokását. A rituális fürdő során a hívők megtisztítják a testet és a lelket, hogy makulátlanul léphessenek kapcsolatba az égiekkel.

 

Bababarát fürdőszoba

Bababarát fürdőszoba

Egy kisgyermek érkezésével szinte teljesen átrendeződik a lakás! Nemcsak a gyerekszoba kialakítására van szükség, de biztonságosabbá kell tenni a konyhát, nappalit, fürdőszobát is. Milyen trükköket alkalmazhatunk, hogy a babának és szülőknek is örömteli legyen a fürdés?

Nem kár a gőzért! Jöhetnek a hideg hétköznapok!

Nem kár a gőzért! Jöhetnek a hideg hétköznapok!

Akinek van hidromasszázs kabinja, és még esetleg gőz funkciós is, az már tudja, hogy stresszoldásra, átmelegedésre a legjobb hely a világon! Ön tudja, hogy mi mindenre jó egy gőzkabin? Elmondunk néhány titkot...Ugye tovább olvas?

Zuhanyrózsa-kisokos

Mitől lesz kellemes egy frissítő zuhany? A vízsugarak lágyan permetezzenek, vagy szúrósan erősek legyenek? Kézben szeretnénk tartani a zuhanyrózsát, vagy fali rögzítésű legyen, hogy mindkét kezünk szabad maradjon? Mindenki másképp szereti, megmutatjuk a legnépszerűbb megoldásokat!

Hamarosan befűthetünk!

Itt a vége a vénasszonyok nyarának. A hideg idő közeledtével át kell néznünk a fűtésrendszerünk állapotát. Lehet, hogy néhány radiátor cserére szorul, ezért ne késlekedjen Ön sem!

Penész a fürdőszobában

A vizes helyiségekben gyakori jelenség, hogy a sarkokban fekete penész jelenik meg. Ennek okai a folytonos pára, ami megül a résekben, a nagy hőmérséklet ingadozás és a nem megfelelő szellőzés. Ha már megjelent a penész a falakon, nehéz kiirtani, ezért a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni.

Mindennapi kényelmünk - A vezetékes víz története

Víz nélkül nincsen élet! Mire használjuk leginkább? Otthon ivásra, tisztálkodásra és tisztításra. Az iparban és a mezőgazdaságban pedig rendkívül sokrétű a víz felhasználása. Ha a vízellátás akadályokba ütközne, megállna a gyártás, nem lenne megfelelő mennyiségű élelmiszer sem.

Merülő- és fürdődézsák – itt kaphat hideget-meleget! 2. rész

A japán kultúra: mélység és a finomság. Na meg az onsen, a természetes hőforrások vizében való fürdőzés! A források környezetében legtöbbször csak minimális átalakításokat végeznek, kizárólag fát és követ használnak fel az építés során. Így a nagyközönség számára is látogatható, ám megőrzi a természet adta nagyszerűségét.

Konyhaszekrény felújítás: miként lesz a régiből új?

Konyhaszekrény felújítás: miként lesz a régiből új?

Nincs könnyű dolga az embernek, ha otthonát az elejétől kezdve szeretné berendezni, de akkor sem, ha csak felújításról van szó és az azzal járó bútorcserével és munkálatokkal kell foglalkoznia. Ez különösen igaz lehet a konyhabútorra, hiszen egy elég drága dologról és hosszadalmas folyamatról van szó.

Kényeztető szaunázás télen is

Röpködnek a mínuszok, mi is eshetne jobban ebben a zord időben, mint egy kényeztető, forró szaunázás? Lássuk, hogy miért érdemes rendszeresen elmerülnünk a gőzben, no meg persze a gondolatainkban!

Fürdőszoba felújításra vállalkozik? Elmondjuk, mire kell ügyelnie.

Fürdőszoba felújításra vállalkozik? Elmondjuk, mire kell ügyelnie.

Első lépések – fontos a gondos tervezés!

Energiát és pénzt spórolhat meg azzal, ha elegendő időt szán a felújítás megtervezésére. Érdemes a legelején szakemberekkel felméretnie a helységet és a lehetőségeket. Ezzel elkerülheti a tatarozás során hirtelen felbukkanó problémákat. Fontos tudnia, hogy mit kell újjáépíteni, javítani a falakon belül (vezetékek, szellőző rendszer) és kívül (repedések) is.

Zuhanyzó vagy kád? – nézőpontok és megoldások

Vannak, akik csupán azért vásárolnak kádat, hogy legalább a lehetőséget meghagyják egy időben távoli, télesti, forró fürdőre – hogy aztán végül időhiány miatt csak szökőévente egyszer kerítsenek sort az álom beteljesítésére.

Ön tudja, mennyi vizet használunk naponta?

A vizet egyesek a 21. század aranyaként tartják számon, mivel mennyisége folyamatosan csökken a túlfogyasztás, illetve a környezetszennyezés miatt. Magyarország ebből a szempontból szerencsés, a rendelkezésre álló édes víz forrásaink ugyanis bőven fedezik a lakosság szükségleteit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben nem kell nekünk is válsággal szembenéznünk, ha nem törekszünk tudatosságra.

Mit érdemes felújítani lakáseladás előtt?

A hazai ingatlanpiacon történt változásokkal akarva-akaratlanul is szembesültünk, a brutálisan megugró kínálatról, árakról és forgalomról számtalan csatornán értesülhettünk az elmúlt években. Idén a bővülés minden tekintetben visszafogott ütemet mutat: a vásárlók megfontoltabbak, az árak a stagnálás felé mutatnak.

Hol kapjon helyet a fürdőszoba és mekkora teret hagyjunk neki?

Az életstílusunk átalakulásával nem minden esetben triviális kérdés, hol kapjon helyet a fürdő a lakáson belül. A praktikusság szem előtt tartásával a hálószobához közel való elhelyezés látszik logikus válasznak, hiszen ezt a helyiséget legtöbbször a reggeli és esti órákban használjuk lefekvés előtt, illetve ébredés után.

A víztakarékosság a jövőnket érintő kulcskérdés

A víz egyre szűkülő mennyisége számunkra talán nem feltűnő, hiszen természeti adottságainknak köszönhetően kivételesen jó helyzetben vagyunk ebben a tekintetben. A környezetért való felelősségvállalás miatt azonban nekünk is érdemes odafigyelnünk néhány apróságra a mindennapok során, mellyel tehetünk a világszinten egyre nagyobb mértékben fennálló probléma ellen.

Általános tudnivalók a fürdőszoba felújításához I.

A fürdőszoba felújítása nem kis dolog. Ez a lakás egyik olyan helyisége, amelyben ha nem gondolkodunk nagy költségvetésben, akkor is rá kell szánnunk a pénzt, hiszen a burkolatok, csaptelepek, kádak és bútorok bizony nem olcsóak általában.

Általános tudnivalók a fürdőszoba felújításához II.

A fürdőszoba felújítása nem kis dolog. Ez a lakás egyik olyan helyisége, amelyben ha nem gondolkodunk nagy költségvetésben, akkor is rá kell szánnunk a pénzt, hiszen a burkolatok, csaptelepek, kádak és bútorok bizony nem olcsóak általában.

Cikksorozatunkban általános tudnivalókat osztunk meg a fürdőszoba felújításához. A mostani cikkben a "Ha bontani kell", az "Álom és valóság" és a "Stílus, trend, esztétikum – kell-e lakberendező a fürdőszobához?" témákat járjuk körbe.

Általános tudnivalók a fürdőszoba felújításához III.

Általános tudnivalók a fürdőszoba felújításához III.

A fürdőszoba felújítása nem kis dolog. Ez a lakás egyik olyan helyisége, amelyben ha nem gondolkodunk nagy költségvetésben, akkor is rá kell szánnunk a pénzt, hiszen a burkolatok, csaptelepek, kádak és bútorok bizony nem olcsóak általában.

 

Fürdőszoba felújítás tippek: 10 dolog, amit gondolj át mielőtt nekiugranál

A fürdőszoba felújítása nem kis dolog. Ez a lakás egyik olyan helyisége, amelyben ha nem gondolkodunk nagy költségvetésben, akkor is rá kell szánnunk a pénzt, hiszen a burkolatok, csaptelepek, kádak és bútorok bizony nem olcsóak általában. 10 fürdőszoba felújítási tippet mutatunk be Neked, amelyeket ha megfogadsz, akkor rengeteg idegeskedéstől és felesleges pénzkidobástól kíméled meg magad.