Milyen az ideális nyúlketrec?

Kivetkőzhet magából a rossz környezetben

Kezdésnek biztonságosabbnak érezzük egyetlen nyúl tartását. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem érzik jól magukat egyedül, ezért érdemes lehet két kis szőrmókkal indítani. Attól, hogy ketten vannak, még nem jár sem a költségek, sem a hely szempontjából jelentős többlettel, viszont garantáltan komfortosan fogja érezni magát nálad.

Milyen az ideális nyúlketrec?

Mivel visszafogott vérmérsékletű állatról beszélünk, ezért nagyon fontos, hogy nyugodt helye legyen a lakásban – vagy az udvaron. Az alapvetően békés jelleméből ugyanis hajlamos kivetkőzni, ha nem megfelelő körülmények között tartjuk. Éppen ezért érdemes az otthonunk olyan pontjára helyezni a ketrecét, ahol nincs huzat és viszonylag csend van.

 

 

Mekkora legyen?

 

A tökéletes lakhelyet egy méreteihez tökéletesen igazodó nyúlketrec jelenti. Ez persze önmagában nem mond sokat, hiszen ahány fajta, annyi méret. Éppen ezért végigvesszük, az ezzel foglalkozó szervezetek szerint mikor milyen méretek tekinthetőek ideálisnak.

 

Az anyanyulaknak etetőláda nélkül 2400-3200 cm2, a növendéknyulaknak 500-585 cm2, a tenyésznövendékeknek pedig 1000-1175 cm2 alapterületű helyigényük van. Természetesen az egyes kategóriákon belül a törpe fajtáknak kisebb, az óriásoknak pedig nagyobb területre van szükségük, de mindegyik esetben kiemelten fontos szerep jut a bejáratnak – akkorának kell lennie, hogy a nyúl kényelmesen be tudjon mászni rajta.

 

Amennyiben több nyuszit tartunk, értelemszerűen mindkettőjük helyigényét vegyük számításba. A jó közérzethez ugyanis nemcsak a társaságra, hanem a megfelelő méretű élettérre is szükségük van.

 

 

Nem mindegy az elrendezés

 

A takarítással kapcsolatban a nyúlketrechez felhasznált alapanyagra érdemes ügyelni, illetve vannak olyan termékek, amelyek kihúzható fiókokkal teszik könnyebbé a karbantartást. Az pedig elsősorban a saját kényelmünkön múlik, hogy lábakkal alátámasztott vagy a földre helyezhető ketrecet választunk. Ha úgy érezzük, nehezünkre esne hajolgatni minden takarítás alkalmával, akkor az előbbi alternatíva mellett érdemes letennünk a voksunkat.