Blog

A gonosz vízkő – a csapok esküdt ellensége

2018.09.29 08:00

A víz keménységét, valamint ebből adódóan a vízkő kiválását, a vízben oldott kalcium és magnézium sók okozzák. Ezen anyagok hatására a szerelvények hamar tönkremennek, a tömítések elhasználódnak és a szűrők is gyakran cserére szorulnak. Járjuk kicsit körbe ezt a témát, hiszen mindannyian érintettek vagyunk benne.

Dél-kelet Magyarország kivételével mindenhol meg kell elégedniük a lakosoknak a kemény, vagy nagyon kemény vízzel. Már a vízrendszer kiépítésekor szereltethetünk be olyan eszközöket, melyekkel meghosszabbíthatjuk háztartási nagy gépeink – mosógép, mosogatógép – és fürdőszobai, konyhai szerelvényeink élettartamát.

 

Miből ismerem fel, ha kemény a víz az otthonomban?

Legkönnyebben abból, hogy zuhanyzás után a vízcseppek vízkövet hagynak maguk után a csaptelepen, illetve mosogatáskor foltosak lesznek a poharak száradást követően. Ez nemcsak látványnak nem szép, de károsítja a króm felületeket, az üveg pedig karcossá válik.

A csempe, a márvány fénytelen lesz, a zuhanykabin foltossá válik, beborítja a vízkő. A csaptelepek csöpögnek, nehezebben nyílnak és záródnak. Az akryl zuhanytálca és kád karcos lesz a sok súrolástól.

 

Mit tudok tenni a vízkő ellen?

Olyan központi vízszűrő berendezés elhelyezése a legjobb megoldás, aminek a beszerelése egyszerű, nem igényel bontást, a rendszer átépítését. A bejövő vízvezetékre helyezett vízlágyító mágnes csak igen kis mértékben módosít a víz keménységén. Az ioncserés vízlágyítási eljárás alkalmazása jónak tűnhet, a megtisztított víz azonban nem alkalmas ivásra, főzésre, mert szinte teljesen mentes a szervezet számára szükséges ásványi anyagoktól.  

Örökké takaríthatom a vízkövet?

A központi vízvezetékre még utólag is telepíthető olyan víztisztító berendezés, ami az egész háztartást képes ellátni szűrt, lágyabb vízzel. Az aktív szenes technológiával működő eszközök csak azt veszik el a vízből, ami számunkra nem hasznos. Emellett is érdemes beszerezni néhány olyan tisztítószert, amit kifejezetten króm, vagy akryl felületre fejlesztettek ki.

Manapság nagyon divatos ecettel takarítani, de vannak sajnálatos „mellékhatások”, melyek csak hosszú távon válnak láthatóvá. A krómozott csapok, zuhanycsövek idővel rozsdafoltosakká válhatnak. Hiába csillognak rögtön a takarítás után, a sav meggyengíti a felületet és az könnyebben roncsolhatóvá válik.

A piacon már elérhetőek olyan környezetbarát termékek is, melyek nem rendelkeznek ilyen hátrányokkal.

Köszöntjük a homelux.hu világában!

Mire hozzánk elérkezett, lehet, hogy több forgalmazó oldalát bejárta – mégsem talált olyan bútort, fürdőszoba berendezést, amilyenre Ön vagy családja gondolt.

Tudjuk, milyen jellemzőket tart szem előtt: egy ülőgarnitúra, fürdőszoba bútor, de akár egy zuhanykabin is legyen esztétikus, lehetőleg formatervezett (ki szeretne tucatárut az otthonába?), előnyösen használja ki a rendelkezésre álló - néha bizony szűkös – helyet.

Tartósságával biztosítsa a hosszú távú igénybevételnek való ellenállást – hisz életünkben jönnek-mennek a vízi csaták a gyerekekkel, a nehéz napokat lezáró forró fürdők és a reggeli, fejvesztett kapkodások, de az oothon jó esetben minden körülményben helyt áll és kitartóan szolgálja a ház lakóit.

A fürdőszoba számunkra szentély

Mi nem csupán zuhanykabinokat, mosdókat vagy csaptelepeket forgalmazunk! Szenvedélyünk mindaz, ami a fürdőszobák világához kapcsolódik, és egyben vevőink kényelmét is szolgálja. Webáruházunk kialakítása elsőszámú bizonyíték erre: fantasztikusan széles, képekkel gazdagított kínálatot és részletes termékleírásokat alakítottunk ki a minél hatékonyabb és élvezetesebb böngészés érdekében.

Élménydús vásárlást nyújtunk

Ám a vásárlásnak koránt sincs vége a „Kosárba teszem” gomb lenyomásával: a legtöbb esetben ingyenes házhozszállítással, helyszíni beüzemelés lehetőségének biztosításával és 15 napos visszavásárlási garanciával nyújtunk teljes körű szolgáltatást azoknak a Vevőinknek, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket.

Webáruházunk teljes értékű, interaktív vásárlási élményt nyújt, például vásárlóink feltölthetik a már beüzemelt fürdőszoba berendezéseket ábrázoló képeiket, vagy épp megoszthatják a kiválasztott zuhanytálca vagy zuhanykabin árát ismerőseikkel – így bárki gyorsan kikérheti barátai véleményét is a termékről és az ár-érték arány megfelelőségéről!

Az Ön elégedettsége a mi sikerünk

Őszintén bízunk benne, hogy a rendkívül széles, minőségi választéknak köszönhetően nálunk megtalálja pontosan azt, amiről álmodott, és hogy a kiválasztott termék hosszú távon, jó szolgálatot tesz majd az Ön fürdőszobájában is!

Kellemes böngészést kívánunk!

Üdvözlettel,
a homelux.hu csapata

olcsobbat.hu