Blog

Hátfalas, mélytálcás vagy tálca nélküli - az íves zuhanykabin fajtái

2021.12.21 13:42

A széles piaci kínálatnak köszönhetően, amely igyekszik megfelelni a vásárlói igényeknek, pontosan testreszabhatjuk fürdőszobánkat. Minden apró részletét a saját ízlésünknek megfelelően rendezhetünk be, hiszen bármilyen fürdőszobai kiegészítőt megvásárolhatunk. Íves zuhanykabin, wellnessélmények, szabadon álló kádak - mind elérhető.

 

A rohanó hétköznapok közepette a relaxációs lehetőségeinknek nagyobb a jelentősége, mint bármikor. Épp ezért egy kényelmesen berendezett fürdőszoba nem csak szép, de segít a pihenésben is.

Fürdőkád vagy zuhanykabin?

 

Alapvetően azt, hogy a kád vagy tusolókabin mellett döntünk-e, a rendelkezésünkre álló hely és az időnk is befolyásolhatja. Ha csupán néhány négyzetméteres a fürdőszobánk, érdemesebb lehet a zuhanykabin mellett dönteni, hiszen kevesebb helyet foglal a kádnál. 

 

Ha helyünk ugyan van, de nem jellemző ránk, hogy esténként órákig időzünk a fürdőkádban, akkor egy nagyobb zuhanykabin célszerűbb lehet. Számos típusát valósíthatjuk meg a tusolóknak. Vehetünk hátfalas modellt vagy csupán falakat, amelyekkel körbevesszük a padlóba süllyesztett zuhanylefolyót.

 

Illik a lakásba az íves zuhanykabin?

 

Mint ahogy a kivitelezés módja, úgy a kabinok formája és mérete is sokszínűen variálható. A szimmetrikus zuhanykabinok egyik nagyon népszerű típusa az íves zuhanykabin. Hátfallal és anélkül is kaphatóak, zuhanytálcás és tálca nélküli fazonban. Az íves kabinok számos előnnyel rendelkeznek, ami miatt érdemes ezt választani.

 

Igaz ugyan, hogy a kerekded vonalak általában a klasszikus fürdőkben mutatnak jól. Azonban az íves kabinok üvegei a maguk kifinomultáságval és letisztultságával a modern otthonokhoz is illenek. Az íves megoldás helytakarékosabb, különösen, ha tolóajtóval nyithatóak a kabinok. Épp ezért a kisebb társasházi lakásokban is komfortosan elférnek.

 

A biztonsági üvegek jellemzői

 

A korszerű fürdőszobai eszközök gyártásakor nem csupán a szépség, a biztonság is nagyon fontos. Így van ez a zuhanykabinok esetében is, legyen szó íves vagy szögletes kivitelről. A fürdőkben általában az edzett, hőkezelt üvegtáblákat alkalmazzák a gyártók, a több rétegben összeragasztott típussal szemben. 

 

Ennek oka, hogy az egyrétegű, ám nagy teherbírású üveggel könnyebb dolgozni. Másrészt sokkal szebben is mutatnak a fürdőszobában az ilyen típusú biztonsági üvegek. Kádparavánokat, zuhanyfalakat, kádkabinokat és zuhanykabinokat is vásárolhatunk ezzel az esztétikus és elegáns megoldással. Sokkal szebb, mint egy zuhanyfüggöny, és sokkal könnyebben tisztán tartható. A legtöbb esetben ugyanis vízlepergető réteggel vonják be az üveget, így jóval kevesebbet kell a vízkővel foglalkoznunk. 

 

Hátfallal vagy anélkül?

 

Az íves kabinok esetében két alapvető típussal találkozunk. A komplett, hátfalas zuhanykabint csak be kell tolnunk a sarokba, csatlakoztatni a vezetékhez, és használatra kész. Ha olyan kabint vásárolunk, amelynek csupán két fala van, akkor a burkolt felület lesz a harmadik. Mindkét típusnak megvannak az előnyei. Ha felújítjuk a fürdőszobát, és ezt szeretnénk minél kevesebb munkával végezni, akkor hátfalas fazon a jobb megoldás. 


Ha azonban szeretnénk finomabb, letisztultabb stílusban berendezni a fürdőszobát, akkor vásároljunk fal nélküli kabint. Ezek webshopunk kínálatában is elérhetőek, és magukban rejtik a zuhanytálcák kiválasztásának lehetőségét is. Mélytálcás, hagyományos és padló síkjába süllyesztett tálcával ellátott kabinunk is lehet.

-36%
Kedvencekhez
4 mm biztonsági üveg
4 mm biztonsági üveg
180 cm magas
180 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Készleten
Eredeti ár: 57 990 Ft
Akciós ár: 36 990 Ft
-35%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
185 cm magas
185 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Készleten
Eredeti ár: 124 990 Ft
Akciós ár: 80 990 Ft
-35%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
185 cm magas
185 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Készleten
Eredeti ár: 123 990 Ft
Akciós ár: 79 990 Ft
-35%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
185 cm magas
185 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Készleten
Eredeti ár: 128 990 Ft
Akciós ár: 83 990 Ft
-23%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
180 cm magas
180 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Szerelési videó
Szerelési videó
Készleten
Eredeti ár: 60 990 Ft
Akciós ár: 46 990 Ft
-22%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
180 cm magas
180 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Szerelési videó
Szerelési videó
Készleten
Eredeti ár: 63 990 Ft
Akciós ár: 49 990 Ft
-35%
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
185 cm magas
185 cm magas
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Jobbos vagy balos nyitási iránnyal
Zuhanytálca nélkül
Zuhanytálca nélkül
Készleten
Eredeti ár: 125 990 Ft
Akciós ár: 81 990 Ft
Kedvencekhez
Több méretben
Több méretben
5 mm biztonsági üveg
5 mm biztonsági üveg
Beüzemelés kérhető
Beüzemelés kérhető
Zuhanytálcával
Zuhanytálcával
Szerelési videó
Szerelési videó
194 cm magas
194 cm magas
Készleten
99 990 Ft

Köszöntjük a homelux.hu világában!

Mire hozzánk elérkezett, lehet, hogy több forgalmazó oldalát bejárta – mégsem talált olyan bútort, fürdőszoba berendezést, amilyenre Ön vagy családja gondolt.

Tudjuk, milyen jellemzőket tart szem előtt: egy ülőgarnitúra, fürdőszoba bútor, de akár egy zuhanykabin is legyen esztétikus, lehetőleg formatervezett (ki szeretne tucatárut az otthonába?), előnyösen használja ki a rendelkezésre álló - néha bizony szűkös – helyet.

Tartósságával biztosítsa a hosszú távú igénybevételnek való ellenállást – hisz életünkben jönnek-mennek a vízi csaták a gyerekekkel, a nehéz napokat lezáró forró fürdők és a reggeli, fejvesztett kapkodások, de az oothon jó esetben minden körülményben helyt áll és kitartóan szolgálja a ház lakóit.

A fürdőszoba számunkra szentély

Mi nem csupán zuhanykabinokat, mosdókat vagy csaptelepeket forgalmazunk! Szenvedélyünk mindaz, ami a fürdőszobák világához kapcsolódik, és egyben vevőink kényelmét is szolgálja. Webáruházunk kialakítása elsőszámú bizonyíték erre: fantasztikusan széles, képekkel gazdagított kínálatot és részletes termékleírásokat alakítottunk ki a minél hatékonyabb és élvezetesebb böngészés érdekében.

Élménydús vásárlást nyújtunk

Ám a vásárlásnak koránt sincs vége a „Kosárba teszem” gomb lenyomásával: a legtöbb esetben ingyenes házhozszállítással, helyszíni beüzemelés lehetőségének biztosításával és 15 napos visszavásárlási garanciával nyújtunk teljes körű szolgáltatást azoknak a Vevőinknek, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket.

Webáruházunk teljes értékű, interaktív vásárlási élményt nyújt, például vásárlóink feltölthetik a már beüzemelt fürdőszoba berendezéseket ábrázoló képeiket, vagy épp megoszthatják a kiválasztott zuhanytálca vagy zuhanykabin árát ismerőseikkel – így bárki gyorsan kikérheti barátai véleményét is a termékről és az ár-érték arány megfelelőségéről!

Az Ön elégedettsége a mi sikerünk

Őszintén bízunk benne, hogy a rendkívül széles, minőségi választéknak köszönhetően nálunk megtalálja pontosan azt, amiről álmodott, és hogy a kiválasztott termék hosszú távon, jó szolgálatot tesz majd az Ön fürdőszobájában is!

Kellemes böngészést kívánunk!

Üdvözlettel,
a homelux.hu csapata

olcsobbat.hu