Zuhanykabin kisokos, avagy a fürdőszobai lehetőségek széles tárháza

Ha épp építkezel vagy felújítod a fürdőszobádat, te is szembesülhetsz azzal, hogy a lehetőségeid gyakorlatilag végtelenek. Nem csupán az elérhető különféle zuhanykabinok, kádak, szaniterek választéka változatos, hanem a technológiák fejlődése is ugrásszerű volt az utóbbi években. Már a szerkezet kialakításakor tudnunk kell, hogy hogyan szeretnénk berendezni a fürdőnket.

Zuhanykabin kisokos, avagy a fürdőszobai lehetőségek széles tárháza

Hiszen a burkolatokat úgy alakítja a kivitelező, hogy az megfeleljen a beépítendő elemeknek. Amikor arról kell határoznunk, hogy szeretnénk-e zuhanykabint, és ha igen, milyet, jókora választékkal találjuk szembe magunkat. Az alábbiakban áttekintjük, hogy milyen típusú tusolókat építhetünk a fürdőszobánkba.

Komplett zuhanykabinok zuhanytálcával

Amikor felújítjuk a fürdőnket, könnyen meglehet, hogy nem szeretnénk feltörni a padló burkolatát. Ekkor lehet nagyon praktikus választás egy hátfalas zuhanykabin zuhanytálcával. Ebben az esetben ugyanis csupán be kell állítanunk a kabint a kívánt helyre. Miután összekötöttük azt a vízvezeték csövekkel, már üzembe is helyezhetjük a vadonatúj tusolónkat.

Figyelembe véve a fürdőszobánk adottságait, vásárolhatunk íves vagy szögletes alakú hátfalas zuhanykabint. Sőt, a hátsó fal is változatos színekben elérhető például nálunk is. A kabinok üvege rendszerint több milliméter vastag biztonsági üvegből készül. Az igazán magas minőségű modellek felületét vízlepergető anyaggal is kezelik.

 

Innovatív zuhanykabinok

Speciális előkészületeket igényelnek azok a zuhanykabinok, amelyet legalább két oldalról épített és burkolt fal határol. Ez azt jelenti, hogy már az építkezés folyamán ki kell alakítani a zuhanykabint. Ekkor rendszerint nem kerül beépítésre zuhanytálca, hanem a padlóba süllyesztett folyóka vezeti el a vizet. Ezért is van, hogy gyakran kicsit lejt ezen zuhanykabinok padlórésze.

Felmerül a kérdés, hogy mi lehet a zuhanykabin harmadik, negyedik oldala. Hagyhatjuk nyitva is, akkor azonban számolnunk kell a kifröccsenő vízzel. Határolhatjuk zuhanyfallal a kabint, ami igazán letisztult és esztétikus megoldás. A zuhanyajtók ugyancsak elegáns megjelenést adnak a kabinnak, azonban több helyet igényelnek a nyíló mechanizmus miatt. A walk-in zuhanykabinokban pedig a zuhanyfalak külöféle kombinációit szerelhetjük fel. 

 

Luxus a fürdőszobánkban

Ma már nem elérhetetlenek a különféle wellnessélményt nyújtó fürdőszobai elemek sem. A komplett zuhanykabinok egyik fajtája a hidromasszázs zuhanykabin. Ezeknek a tusolóknak a hátfalán fúvókák találhatóak, amelyeken keresztül kényeztetve masszíroz minket a víz. Ha fürdőszobánk mérete megengedi, akkor akár kádas verzióban is megvásárolhatjuk a hidromasszázs kabint. Ha kevesebb a helyünk, mégis szívesen ücsörgünk a vízben, válasszunk mélytálcás zuhanykabint.

Ha nincs hátfalas kabinunk, akkor sem kell lemondanunk a hidromasszázs élményről. Ugyanis külön masszázspanelt is vásárolhatunk, amely szintén kiváló spa élményt ad. Ráadásul esztétikailag is nagyon különleges darabok érhetőek el webshopunk kínálatában is. 

 

A vízelvezetés fontossága

A fürdőszoba egészében óriási szerepe van a tökéletes vízelvezetésnek. Nem csupán a vécének vagy a mosdókagylónak kell maradéktalanul elvezetnie a vizet. A zuhanykabin vízleeresztését a zuhanyfolyókák biztosítják.

A padlóba süllyesztett elemek igazán esztétikusak, sőt van olyan modell, ami szinte láthatatlan. Ráadásul falba építhető változatban is kaphatóak a folyókák.

Blog

Ajánlott termékek