A víztakarékosság a jövőnket érintő kulcskérdés

A víz egyre szűkülő mennyisége számunkra talán nem feltűnő, hiszen természeti adottságainknak köszönhetően kivételesen jó helyzetben vagyunk ebben a tekintetben. A környezetért való felelősségvállalás miatt azonban nekünk is érdemes odafigyelnünk néhány apróságra a mindennapok során, mellyel tehetünk a világszinten egyre nagyobb mértékben fennálló probléma ellen.

A közvetett vízfogyasztás rengeteget számít

 

Sok kicsi sokra megy! – tartja a mondás, ami a víztakarékosságra is igaz. Ebben a kérdésben nem kell nyakatekert feladatokra gondolnunk, elég ha pár apróságra figyelmet fordítunk. További motiváció a tippek betartására, hogy a becslések szerint a következő 60-70 évben az alapvető természeti erőforrás iránti igény 40%-kal meghaladhatja a kínálatot.

 

A probléma – ugyan nem ilyen nagymértékben – nálunk is fennállhat, az éghajlatváltozás miatt ugyanis a mérsékelt övben lényegesen szárazabb időjárás köszönthet be. Hazánkban például bizonyos elemzések szerint nyáron, valamint ősszel aszályokra kell majd számítanunk. A közvetlen mellett érdemes a közvetett vízfogyasztásunkat is figyelembe venni, majd végiggondolni ezek csökkentésének módjait.

 

Az első esetben nem beszélhetünk eget verő értékekről, ha azonban ehhez hozzáadjuk az általunk felhasznált termékekhez és igénybe vett szolgáltatásokhoz felhasznált víz mennyiségét, akkor bizony igen nagy számot kapunk: egy főre vetítve mintegy 750 ezer litert éves szinten.

 

Kezdjük a fürdőszobában

 

Az odafigyeléssel nemcsak a jövőnkért tehetünk, hanem pénzt és energiát is spórolhatunk. A víztakarékos, egykaros csappal ellátott teleppel például szinte rögtön a kívánt hőmérsékletű víz folyik, a zuhanyzó felé fordulva pedig érdemes elgondolkodnunk, milyen zuhanyfejet használunk.

 

Egy-egy tusolás alkalmával ugyanis jelentős mennyiségű vizet takaríthatunk meg ennek ideális kiválasztásával. A csapokra egyébként szenteljünk kiemelt figyelmet, semmiképp ne hagyjuk őket csöpögni. Ha felmerül ez a probléma, igyekezzünk minél gyorsabban orvosolni, ahogyan a vécétartályok szivárgását is. Talán nem is gondolnánk, hogy ezzel havi szinten egy kádnyi vizet használnánk el.

 

A tervezők egyébként a vécé tartályokra is figyelnek, ma már ezek is víztakarékosak, ezért érdemes lecserélni régebbi, pazarló társaikat. A felsoroltakhoz nem társul jelentős anyagi vonzat, éves szinten viszont meglepően nagy mennyiségű vizet takaríthatunk meg beszerzésükkel. Egyes szokásaink változtatásával további lépéseket tehetünk a tudatosság felé: fogmosás vagy borotválkozás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, ugyanígy a mosogatás során sem.

 

A csap elzárása apró mozdulat, percenként mégis 5-10 liter vízzel lehet kevesebb a fogyasztásunk.