Homelux 4. születésnapi parti - Programok és izgalmas nyereményjátékok

Mint tudjátok nem régiben ünnepeltük Homelux Áruházunk 4. születésnapját. Számos szuper emberrel élhettük át ezt a fantasztikus napot. Programokkal és nyereményjátékokkal készültünk a résztvevőknek, a gyermekeknek pedig különböző játékokkal és finom jégkásával kedveskedtünk. Érkeztünk nektek egy kis ízelítővel eme fantasztikus nap emlékére. Bízunk benne, hogy mosolyt csalhatunk arcotokra ezzel a kis rövd beszámolóval.

Homelux 4. születésnapi parti - Programok és izgalmas nyereményjátékok

4 évesek lettünk!

Mindannyian izgatottan készültünk erre a fantasztikus napra. A célunk az volt, hogy a résztvevők is éljék át azt a boldogságot amit mi is, hiszen 4 évesek lettünk! A gyerekekről sem feletkeztünk meg. Kipróbálhatták elektromos játék járműveinket egy nekik készített pályán amit nagyon élveztek. Hatalmas ugrálóvár is várt rájuk, ahol kellőképpen kijátszhatták magukat. A szuper játékok után felfrissíthették magukat finomabbnál finomabb jégkásáinkkal. Felnöttek széméra egy szuper nyereményjátékkal érkeztünk ami által értékesebbnél értékesebb ajándékok tulajdonosai lehettek a szerencsések.

Köszönjük, hogy velünk ünnepltetek!

Köszönjük minden kedves vásárlónknak és követőnknek a részvételt. Hatalmas öröm számunkra, hogy ennyien ünnepeltetek velünk. Gratulálunk a nyereményjáték nyerteseinek!

Nyereményjátékok és szórakoztató programok tárháza!

Számos program szórakoztatta a gyermekeket és izgalmas nyereményjkáték várt az Áruházban vásárló vevőinkre. 

Hatalmas ugrálóvár társaságában élvezhették a kisgyerekek ezt a fantasztikus napot. Volt lehetőség mászásra és ugrálásra ami teljesen kikapcsolta őket.

A csillámtetotáválás egyenesen a kedvenc időtöltésük volt a kis lurkóknak. Fantáziájukat szabadjára engedve a legkedvesebb mesehősüket vagy akár kedvenc álaltkájukat varázsolhattuk rájuk.

A fiúk elektromos járműveinket kiprobálva igazi felnötté válhattak pár percre. Izgalmas akadálypályánkon probálhatták ki tehetségüket.

A felnőttek és gyermekeik finomabbnál finomabb jégkásával hűthették le magukat a nagy izgalmak és játékok közepette.

Számos neves gyártónk járult hozzá ehhez a csodás naphoz, melyért rendkívúl hálásak vagyunk. Az alábbi nyereménytárgyakhoz járultak hozzá: 244 CM-ES KERTI TRAMBULIN, Spirit BAMBOO 90x90 szögletes zuhanykabin, Fizz mosogató csaptelep kihúzható fejjel, Faszenes grillsütő füstölő kamrával, Fa szőlőprés 43L, Szerszám készlet Strend Pro Grill, 3 darabos,sütéshez és grilezéshez, Faszén grill holz 2 kg, LUNART Palermo mosdó, fényes fehér, Fa szőlőprés 43L, INTEX PRISM FRAME MEDENCE 457X107 CM, Provence set kerti bútor garnitúra, grafit színben, Korfu kerti bútor garnitúra. Ezeken felül 20 ajándékcsomag került kisorsolásra.

Kisorsolt nyereménytárgyak:


Nyerjetek egy kis betekintést képeink által Homelux 4. szülinapi partijára:

Az ugrálóvár minden kis gyermeknek a kedvence volt.

Csillámtetoválások készítésénél a képzelet sem szabhat határt.

A gyerekek kiprobálhatták magukat egy igazi pályán.

Izgatott vásárlóink nyreménytárgyak hirdetése elött.

Hatalmas mosolyok az nyereménytárgyak átvételekor.

 

A nyerteseknek szívből gratulálunk, bízunk benne, hogy sikerült mindnekinek egy kis mosolyt csalni az arcára! 

Nyerteseink: 

Mészáros Martin - Grill kiegészítők, Pálfi András - Ajándékcsomag, Agatity Tamás - Ajándékcsomag, Lőrincz Tibor, Márton - Provence kertibútor, Pataki Mártonné - Hordós füstölős grillsütő, Jagicza Ágnes - MIR 1008 Kerti ház, Boros Zoltán - Ajándékcsomag, Pollinger Erika - Ajándékcsomag, Nagy Péter - Ajándékcsomag, Nagy Zorka - Ajándékcsomag, Vörösné Almádi Zsuzsa - Ajándékcsomag, Farkasné Varga Zita - Mosdókagyló, Beregszászi Dávid - Grill kiegészítők, Bencses Anikó - Medence, Wágner Nikolett - Ajándékcsomag, Jurcsák Miklós - Ajándékcsomag, Birkás Emese és Bence - Szőlőprés és daráló, Fekete László - Mosogató csaptelep, Bácsi Gáborné - Korfu kertibútor, Bízik László - Ajándékcsomag, Csiki Martin - Ajándékcsomag, Tóth Csongor - Grill kiegészítők, Tóth Attila - Ajándékcsomag, Salamon Árpádn - Ajándékcsomag, Bergmann Anita - Zuhanykabin, Kőszegi Tiborné - Fürdőszoba bútor, Berta Dávid - Trambulin, Vénné Cseri Andrea - Ajándékcsomag, Szeberényi Gabriella - Ajándékcsomag, Varga-Salihu Gentiana - Ajándékcsomag, Tamaskóné Mariann - Ajándékcsomag, Köllerné Cs. Mária - Ajándékcsomag, Tácsik Tímea - Ajándékcsomag, Tóth Imre Martin - Ajándékcsomag

Aki nem kapta meg nyereménytárgyát kérem jelezze Homelux Áruházunkba ( 6500, Baja Szegedi út 64).