Blog

Elegáns és helytakarékos tárolási megoldás egy tölgy sarokszekrény a lakásban

2022.04.21 14:39

Legyen szó ruhákról, használati vagy dísztárgyakról, esetleg munkaeszközökről, a rendezett tárolás több szempontból is fontos. Egy tölgy sarokszekrény helytakarékosan ad lehetőséget arra, hogy tudjuk, mit hova helyeztünk el. Ezzel jóval gyorsabban és könnyebben megtaláljuk azt, amit éppen keresünk. Ez egyrészt számos bosszantó pillanattól megkímél minket, másrészt a közérzetünknek is jót tesz.

 

Hiszen mennyivel jobban érezzük magunkat egy szép és tágas, rendetlenségtől mentes környezetben, mint a káoszban! Azonban számos lakásban vagy irodában a helyszűke miatt nem olyan egyszerű a rendezett tárolás. Érdemes ezért olyan praktikus megoldásokat keresni, amelyek kisebb helyiségekben is lehetővé teszik a holmijaink elhelyezését. A sarokszekrény egy igazán célszerű és helytakarékos bútor, amely nagy kapacitással bír.

Helytakarékos megoldások kis alapterületű lakásokban

 

Takarítás szempontjából a kisebb lakásokban vagy irodákban sok esetben nem vagyunk könnyű helyzetben. Még akkor is okosnak kell lennünk, ha rendszeresen szortírozunk és nincs túl sok holmink. Ha pedig tetemes mennyiségű ruhával vagy épp a munkánk miatt temérdek irattal rendelkezünk, akkor még nehezebb lehet a dolgunk. 

 

Azonban néhány igazán praktikus megoldással könnyebb lesz rendet tartanunk. A jó belső elrendezésű és nagy méretű szekrények a legjobb barátaink. Emellett érdemes multifunkciós darabokat is vásárolnunk. Például egy asztalt vagy puffot, ami egyben tárolódobozként is funkcionálhat. A megszokottól eltérő formájú bútorok is segítségünkre lehetnek, például egy elegáns tölgy sarokszekrény.

 

Praktikus és jól mutat a hálószobában a tölgy sarokszekrény

 

A fa vagy fahatású bútorok minden lakásba becsempészik a természetesség érzését. A tölgy modellek világossága tértágító hatású, a sarokba helyezhető szekrények pedig helytakarékos tárolást tesznek lehetővé. Jelentős méretű holttér válik ugyanis kihasználhatóvá a segítségükkel. A hagyományos négyszög alakú szekrények összetolásával ugyanis a sarok elérhetetlenné válik.

 

A hálószobában, akár kicsi, akár nagy, fontos szerep jut a tárolásnak. Egy magas sarokszekrényben rendezetten, gyűrődésmentesen helyezhetjük el a ruháinkat. Nem mindig van lehetőségünk tolóajtós, nagy belső kapacitású szekrényt beszerezni. Ám ha praktikus gardróbszekrényt szeretnénk, a sarokba állítható modellek remek választásnak bizonyulnak majd.

 

Felső sarokszekrény a további tárolóhelyért

 

Nem csupán a ruháink, kiegészítőink tárolása lehet megoldandó feladat, különösen az utóbbi években. A home office elterjedésével egyre többen vannak, akik az irataikat, munkaeszközeiket is otthon tartják. 

 

A sarokszekrények között erre is találhatunk megoldást. A sarok gardróbszekrény tetején elhelyezett felső tárolószekrény igazán praktikus. Itt elhelyezhetjük a laptopunkat, a dokumnetációt, a bizalmas iratokat. Egy sarokszekrényt is magában foglaló tölgy garnitúra csodásan mutat az irodában is, legyen az otthon vagy a munkahelyen. 

 

Komód és éjjeliszekrény - további okos megoldások a hálószobában

 

A hálószoba rendezettsége alapvetően hozzájárulhat a pihentető alváshoz. Épp ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk a rendre ebben a helyiségben. Mivel általában itt tároljuk a ruháinkat, a webáruházunk kínálatában is elérhető komódok jó szolgálatot tesznek.

 

Az ágyunk mellett pedig az éjjeliszekrényre tehetünk egy pohár vizet, a telefonunkat vagy a könyvet, amit épp olvasunk.

[UnasDesign - Loop{content} - Normal{content}]

Köszöntjük a homelux.hu világában!

Mire hozzánk elérkezett, lehet, hogy több forgalmazó oldalát bejárta – mégsem talált olyan bútort, fürdőszoba berendezést, amilyenre Ön vagy családja gondolt.

Tudjuk, milyen jellemzőket tart szem előtt: egy ülőgarnitúra, fürdőszoba bútor, de akár egy zuhanykabin is legyen esztétikus, lehetőleg formatervezett (ki szeretne tucatárut az otthonába?), előnyösen használja ki a rendelkezésre álló - néha bizony szűkös – helyet.

Tartósságával biztosítsa a hosszú távú igénybevételnek való ellenállást – hisz életünkben jönnek-mennek a vízi csaták a gyerekekkel, a nehéz napokat lezáró forró fürdők és a reggeli, fejvesztett kapkodások, de az oothon jó esetben minden körülményben helyt áll és kitartóan szolgálja a ház lakóit.

A fürdőszoba számunkra szentély

Mi nem csupán zuhanykabinokat, mosdókat vagy csaptelepeket forgalmazunk! Szenvedélyünk mindaz, ami a fürdőszobák világához kapcsolódik, és egyben vevőink kényelmét is szolgálja. Webáruházunk kialakítása elsőszámú bizonyíték erre: fantasztikusan széles, képekkel gazdagított kínálatot és részletes termékleírásokat alakítottunk ki a minél hatékonyabb és élvezetesebb böngészés érdekében.

Élménydús vásárlást nyújtunk

Ám a vásárlásnak koránt sincs vége a „Kosárba teszem” gomb lenyomásával: a legtöbb esetben ingyenes házhozszállítással, helyszíni beüzemelés lehetőségének biztosításával és 15 napos visszavásárlási garanciával nyújtunk teljes körű szolgáltatást azoknak a Vevőinknek, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket.

Webáruházunk teljes értékű, interaktív vásárlási élményt nyújt, például vásárlóink feltölthetik a már beüzemelt fürdőszoba berendezéseket ábrázoló képeiket, vagy épp megoszthatják a kiválasztott zuhanytálca vagy zuhanykabin árát ismerőseikkel – így bárki gyorsan kikérheti barátai véleményét is a termékről és az ár-érték arány megfelelőségéről!

Az Ön elégedettsége a mi sikerünk

Őszintén bízunk benne, hogy a rendkívül széles, minőségi választéknak köszönhetően nálunk megtalálja pontosan azt, amiről álmodott, és hogy a kiválasztott termék hosszú távon, jó szolgálatot tesz majd az Ön fürdőszobájában is!

Kellemes böngészést kívánunk!

Üdvözlettel,
a homelux.hu csapata

olcsobbat.hu