Egyszerű smink reggel

Nehezen indul a nap, kábán az arcunkra fröcskölünk némi hidegvizet arcmosásként, alig várjuk, hogy lefőjjön a kávé, és miközben a tükörbe nézünk, azon gondolkodunk, hogyan fogunk ebből a még párnától gyűrött arcból szalonképes külsőt csinálni?

 

A gyors reggeli sminknek nincs más alapszabálya, csak annyi, hogy minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy rutinból meg tudjuk oldani ezt az olykor kellemetlen macerát. Íme néhány alapszabály a megfelelő és gyors irodai, utcai smink elkészítéséhez, melyeket, ha észben tartunk, akkor pillanatok alatt változhatunk át, gyorsabban, mint Hamupipőke. Csak ragasszuk ki az ezeket a tippeket a fürdőszoba bútorra, a szekrényajtóra vagy a fürdőszoba tükörre, és reggel másodpercek alatt királylánnyá változhatunk. Vagy épp szalonképes dolgozó nővé, de olykor ez sem kis teljesítmény.

Hogy hogyan néz ki a tökéletes munkahelyi smink? Nem tolakodó, nem feltűnő, inkább természetes és natúr. Persze emellett ízlésesen kiemeli arcunk előnyeit, szemünk formáját, esetleg szánkat, és persze a színeinket.

A megfelelő sminkhez mindenkinek tisztában kell lenni a neki előnyös színekkel. Hogy neked milyen színek állnak jól? Ezeket már ősidők óta az évszakok szerinti felosztás segíti a leghatékonyabban megtalálni, ezért most ismét ehhez fordulunk. Íme a tökéletes és gyors reggeli irodai smink minden évszak típusnak.

 

Milyen színeket viselj? Az attól függ, hogy milyen évszaktípusba tartozol. A színtípusok rendszere egészen pontosan meghatározza, hogy ki milyen színekben a legszebb. Ha a saját típusod színeit viseled, akár évekkel fiatalabbnak, vagy több kilóval karcsúbbnak is látszódhatsz! Az alábbi összeállításban megtalálhatod, hogy az egyes évszaktípusok számára milyen ruha színek, milyen színű ékszerek, és milyen sminkszínek a legelőnyösebbek.

A tél típusok nappali sminkje

 

A tél típusok általában fehér bőrűek, és sötét színű a hajuk, szemük kék, zöld vagy fekete. A tél típusnak jól áll a kontraszt, hiszen az alapszínei is kontrasztosak, ezért érdemes kihasználni ezt az adottságot és játszani vele. Jól állnak ennek a típusnak az élénk színek, melyek erősítik a kontrasztot az általában fakó, szinte rikítóan fehér arcbőrrel.

Ezért aztán nyugodtan megpróbálhat egy élénkebb mélypiros rúzst, esetleg pipacspirosat, vagy cikláment. Ha feltűnő színű rúzst választottunk, akkor azonban a szemhéjpúdernek visszafogott, teljesen természetes színűnek kell lennie, az erős füstös sminket pedig hétköznap, munkahelye vagy utcára nem érdemes viselni, hiszen eléggé túllő a célon. Az erős smink nem feltétlenül azt kommunikálja rólunk, amit sugallani szeretnénk, ezért inkább hagyjuk csak meg az esti bulira, esetleg egy randira.

 

A tél típus arcpírja lehet pink vagy ciklámen, esetleg bordó, ez az adottságainktól függ. Nagyon óvatosan kell azonban bánni az arcpírral egy feltűnően sápatag hókirálynőnek, mert könnyen visszás hatást kelthet. Épp egy leheletnyi, és készen vagyunk.

 

Na és milyen szemhéjpúdert válasszunk, ha a hideg tél típusba tartozunk? Nagyon jól áll az összes tél típusnak az ezüst és a szürke. Persze ezek a színek nem annyira a hétköznapi smink elemei, de mértékkel használhatjuk. A tél típusok szempillaspirálja és szemhéjtusa fekete színű. Alkalmanként jól állhat az olíva zöld vagy az aranysárga, de a meleg színekkel óvatosan kell bánni. Érdemes kipróbálni magunkon ezeket a színeket, az olíva zöld nappali sminkként is működhet, az arannyal óvatosnak kell lennünk. A zöld szeműeknek jól tud állni a halványrózsaszín, de nagyon ügyesen kell eltalálni az árnyalatot, különben csak kipirosodott szemhéj hatását keltheti ez a szín. Mivel általában világos, kék vagy zöld színű a szemük a jégkirálynőknek, ezért nagyon szépen hangsúlyozza ki azokat a fekete.

 

A nyár típusúak sminkje

 

A nyár típus a télhez hasonlóan hideg színekkel rendelkezik, azonban sokkal lágyabb, harmonikusabb színvilág jellemzi szemük, arcuk és hajuk színét, annak összhangját.

 

A nyár típus színei lágyak és finomak, de hidegek és világosak. Kevés meleg szín áll jól nekik, ebben hasonlítanak a tél típusokhoz. Szépen mutat rajtuk a barackrózsaszín, az orgonalila és a türkizkék. Rúzsa rózsaszín, esetleg a hidegebb színekkel bíró, kevésbé lágy nyár típusoknak a pink is belefér, hiszen néha kell egy kis kontraszt nekik is. A nyár típus mályva színű rúzst is használhat. Feketésbarna szemceruza, esetleg sötétszürke szempillaspirál a nyár típusok számára tökéletes választás. A nyár típusú ne használjon fekete szemceruzát, és élénk színeket. A pasztell az ő világa. Ennek a típusnak szinte minden színe kiválóan használható hétköznapi, utcai sminkként, hiszen nem állnak jól neki a feltűnő és erős színek. A nyár típusú nő elegáns és visszafogott, mégis könnyed. Legyünk ilyenek munkában, estélyen, színházban, bárhol. Persze az alkalmi smink még egy elegáns és mégis könnyed nyár típusnál is elbír egy kis csillogást.

 

A tavasz típus színei és tökéletes nappali sminkje

 

A tavasz és az ősz típusú nők meleg színekkel bírnak, mind a bőrük tónusát, mind pedig a szemük és hajuk által keltett összhatást tekintve. Ők bátran válogathatnak a meleg színek között, mikor reggeli sminkjükön méláznak. A fürdőszoba szekrény polca mind aranyló vagy épp vöröses színű szemhéjpúderrel, olajbarna alapozóval van tele egy meleg színtípusú nő otthonában.

 

A tavasz típus így tehát sokban hasonlít az őszhöz. De azért nem teljesen egyformák. Világos és élénk színek állnak jól nekik a meleg tónusok között is. Persze náluk is van kivétel, hideg színt használhatnak a kék bizonyos árnyalatai közül, mely egy barna szemű tavasz típusnál gyönyörűen hangsúlyozhatja a szemeket. A fekete a tavasz típusnál ugyanúgy tilos, mint a hideg tónusú, de világos nyár típusú nő esetében. A tavasz típusú nő szemhéjára kenhet arany, esetleg barnás zöld színt. Rúzsa lehet lazacszín, vagy élénk pipacspiros, korall vagy barackrózsaszín. Arcpírjai is ezeket a meleg árnyalatokat vehetik fel, de nagyon ügyesen óvatosan kell harmóniát teremteni velük.

Az ősz típus nappali sminkje

 

Az ősz típus alapozója a meleg olajbarna irányába tendál, színei persze meleg színek. Szemhéjpúdere bronz, arany, olíva zöld, sötétzöld. Száját lágy barna vagy vörösesbarna, esetleg sötétvörös vagy téglavörös. Az ősz típus mediterrán, ezért ezek a terrakotta árnyalatok hangsúlyozzák ki a legjobban szépségét. Arcpírja is vörösesbarna, esetleg bronz, soha nem használ halványrózsaszínt vagy mályvát. A szem környékén a fekete tilos, inkább barnás fekete, ha nagyon szeretnénk hangsúlyozni a szemünket, esetleg petrolkék. Nappali sminkként lehet használni az itt felsorolt színeket, de természetesen az ősz típusú nőre is igazak a szabályok, miszerint erős szemhéjsmink mellé nagyon visszafogott, szinte teljesen natúr rúzst használunk. Ugyan az ősznek a matt színek állnak jól, ennek ellenére a téglavörös rúzs, a sötét szemhéj festék, és néhány más döntés az ő esetükben is inkább az alkalmi, mint a hétköznapi smink felé tendál.