Padlószőnyeg tisztítás: mit és hogyan?

Az otthon tisztántartása mindig nagy feladat egy lakótársi közösségben, szerelmesek esetében, de még inkább akkor, amikor gyerekek is laknak már a házban. Az lakás vagy ház egyes területei más és más tisztítószert, takarítási, súrolási technikát és eltérő tisztítási gyakoriságot igényelnek. Az ablaktisztítás például egy átlag háztartásban évente háromszor-négyszer kerül sorra, míg porszívózni és felmosni hetente akár többször is szoktak a háziasszonyok vagy éppen urak. Ez különösen érvényes azon háztartásokra, ahol pici baba van, hiszen nagyon fontos a higiénikus környezet megteremtése körülöttük.

Padlószőnyeg tisztítás: mit és hogyan?

Az egyik legnehezebb feladat a padlószőnyeg tisztítása és utána ennek a tisztaságnak a megőrzése a lehető leghosszabb ideig. Ez az a lakáskiegészítő, amely a leginkább vonzza magába a port, a szöszöket, morzsákat és a hajszálakat is. Sűrű szövésének köszönhetően ráadásul ezek nagyon nehezen jönnek ki belőle. A tisztításához, illetve aa tisztán tartásához is kemény munka és türelem szükséges. A következő bekezdésekben ezen akadályok leküzdésére szedtünk össze pár tippet, hogy önnek is egyszerűbb legyen a padlószőnyeg rendezettségének megtartása.

A MEGFELELŐ TISZTÍTÓSZEREK KIVÁLASZTÁSA

A szőnyeg elszíneződésének megelőzésére, visszaállítására vagy ha csak foltokat szeretne eltüntetni, a legjobb, ha erősebb hatóanyagú kifejezetten szőnyegekre kifejlesztett tisztítószereket használ. Ezek remekül működnek a padlószőnyegen is, használatuk annyiban különbözik a hagyományos, mozgatható szőnyegtől, hogy érdemes gyakrabban alkalmazni ezeket, esetleg hosszabb ideig rajta hagyni a felületen. Ezzel megelőzhető az elszíneződés, melyet a meglehetősen gyakori használat okozhat. Amennyibben egy régebbi foltot szeretne eltüntetni, nyugodtan használja bármelyik piacon kapható folttisztítót, hagyja a szőnyegen picit több ideig, mint egy átlag felülettisztításnál, majd távolítsa el a vegyszert. Ez történhet akár több körben is, hiszen ha vegyszer marad a textilben, az az anyag kifakulásához vezethet.

Természetesen erre is vannak fillérekből előállítható megoldások, melyekkel akár ezreket is megspórolhat. Ezeket néhány otthon biztosan meglévő hozzávalóból elkészítheti, a hatásuk pedig megegyezik, sőt valamikor még felül is múlja a boltban kapható változatokét. Ilyen a hagyományos citromlé és a meleg, ecetes víz, mely a háztartás több pontján is bevethető nagy sikerrel. Ha bekever egy nagy adagot ebből, a szőnyeg tisztítása után használhatja a fürdőszobában, sőt a konyhában is.

 

A PADLÓSZŐNYEG TISZTASÁGÁNAK MEGŐRZÉSE

A padlószőnyeg elhelyezése, esetleges cseréje az otthonában nagyon időigényes és macerás lehet. Éppen ezért amikor elkészül, ügyelni kell rá, hogy hosszú évekig kiszolgálja a családot, a szépségének, tisztaságának megtartása mellett. Az alapos takarítással és egy kis odafigyeléssel megelőzheti a pénz- és időigényes padlószőnyeg cserét. Lássuk, hogy lehet megőrizni hosszú távon a minőség mellett a szépséget, és az igényes megjelenést is.

Egy átlagos szőnyeg esetében, rendszeres porszívózás és porolás mellett elég évente egyszer nagy tisztítást, súrolást tartani. Ezt érdemes nyáron csinálni, ekkor biztosan tökéletesen megszáradnak az anyagok, gyűrődés nélkül.

Ez a padlószőnyeg esetében megduplázódik, hiszen nem lehet rendesen kiporolni és sűrű szövése miatt a porszívó sem annyira hatásos, mint a mozdítható, lazább szövésű darabok esetében. A legideálisabb, ha ez tisztítógéppel történik, ügyelve arra, hogy az anyag ne nedvesedjen át túlságosan.

Ha a szőnyeg anyaga egy érzékenyebb, drágább darab, akkor hasznos lehet, ha szakemberhez fordul. Amellett, hogy jobban ismeri az egyes anyagokat, nagy valószínűséggel lehetősége van makulátlan tisztításra, sőt garanciát is vállal a munkájára. Így a végeredmény biztosan olyan lesz, amilyet szeretne és még kényelmesebb is lesz a folyamat.

Ezt egy előszobai szőnyeg esetében gyakrabban érdemes megismételni, hiszen nagyobb strapának van kitéve, mint például egy hálószobában.

A félévente történő tisztítás mellett a szőnyeg biztosan jó sokáig megőrzi az eredeti színét, mintáját és minőségét is.

 

MILYEN A JÓ TAKARÍTÓGÉP?

Ahogyan fentebb említettük, a takarítógép segítségére lehet, ha padlószőnyege van. Kiválóan alkalmazható bármilyen felületre, így nem kell attól aggódnia, hogy a beruházás után kihasználatlan marad a gép. Higyje el, nem csak fél évente egyszer fogja elővenni a szőnyegek miatt, a mindennapjai részévé fog válni.

Ez az eszköz egy hagyományos porszívóra hasonlít formáját tekintve, de teljesen más elven működik. Jóval nagyobb maga a szerkezet, hiszen nem csak a port gyűjti össze, hanem vizet is használ a takarításhoz a szebb végeredmény érdekében. Természetesen önmagában porszívózni is lehet vele, de a nagytakarítás során érdemes a vizes változatot használni, nem csak a padlónyőnyegek esetében.

A készülék először vizet nyom ki magából a takarítófej segítségével, egyes változatok tisztítószerrel együtt is akár. Ezután következik a víz kiszippantása az anyagból, persze csak ha nem használt hozzá alapból vegyszert, mert akkor érdemes még egy tiszta vizes kört csinálni.

Nagy szívóerejüknek köszönhetően ekkor a szőnyeg már majdnem teljesen száraz, a nedvesség nagy százalékát kiszívja belőle a gép. Azonban addig, amíg nem 100%-osan száraz az anyag, figyeljen oda, hogy ne lépjen rá, hiszen akár a padlószőnyeg gyűrődéséhez és nem megfelelő formában való kiszáradásához vezethet.

Ha mégis megtörténik a baj és a felület egy kicsit hullámos lett, akkor érdemes újra bevizezni és hagyni megszáradni, akár a széleit lesúlyozva. Ezeket a lépéseket végigcsinálva a végeredmény biztosan csodálatos lesz, csak rá kell szánni a kellő időt.

 

TAKARÍTÁS TAKARÍTÓ GÉP NÉLKÜL

A végeredmény hasonlóan ragyogó lehet akkor is, ha nincsen lehetősége takarítógépet vásárolni vagy szakemberhez fordulni. Ehhez nem kell más, mint egy kefe, szőnyegtisztítószer és megfelelő mennyiségű víz. A folyamat megkezdése előtt érdemes kiporszívózni az anyagot, ezzel a por nagy részét eltávolíthatja. Ezután alaposan be kell vizezni, hogy a vegyszer ki tudja fejteni a hatását, akár házilag készítettet használ, akár boltban vásárolt szerről van szó.

A kefe sörtéjét érdemes a szőnyeg anyagához mérten megválasztani. Amennyiben hosszabb szálú az anyag, akkor lehet egy erősebbet, keményebb sörtéjű darabot választani, azonban ha vékonyabb, rövid szálú a textil, akkor a dörzsöléstől bolyhosodhat. Ilyen esetekben válasszon inkább puhább kefét.

Az alapos súrolás után használjon legalább kétszer vizet az öblítéshez, hogy biztosan kikerüljön az összes vegyszer az anyagból. Ezután nincs is más hátra, mint a szárítás.

Egy szőnyeg tisztítása sem egyszerű, a padlószőnyeg tisztítása azonban egyenesen macerás. Ennek ellenére teljesen megéri a fáradozást és az időráfordítást, hiszen az otthona dísze lehet a végeredmény. Arról nem is beszélve, hogy ha padlószőnyeget használ, biztosan elkerülhető a családban a felfázás.