Radiátor légtelenítés könnyen és gyorsan

A radiátor, legyen szó táv- vagy központi fűtésről, az egyik legkényelmesebb és legbiztonságosabb fűtési mód. A gázkonvektorok esetében ugyanis évente legalább egyszer szerelőt kell hívni, aki alaposan átnézi a berendezést, ráadásul még ígyis előfordulhat gázszivárgás, vagy szén-monoxid keletkezhet a lakásban. A radiátorok esetében csupán arra kell figyelni, hogy megfelelően működjenek, azaz egyforma hőmérséklettel kell rendelkezniük alul és felül, ami egyszerű kézrátétellel ellenőrizhető.

A megfelelő működéshez azonban minden évben, még a nagyobb hidegek megérkezése előtt érdemes légteleníteni a radiátort, amihez viszont nem szükséges a szerelő közbenjárása, mert otthon ön is könnyen és gyorsan elvégezheti.

Milyen helyzetekben van szükség a radiátor légtelenítésre?

A radiátor légtelenítését minden évben érdemes elvégezni, hiszen a nyári inaktivitás során előfordulhat, hogy belevegősödik a rendszer. Ilyenkor a beszorult levegő megakadályozza a radiátor választott fokig történő felmelegedését, ráadásul az állandó fennálló légzsák korróziót okozhat. Ez azt is jelentheti, hogy a berendezés akár a teljes hőjét elveszítheti, de jobb esetben is legalább 40-50 százalékos veszteségről van szó. Ha ez megtörténik, a radiátor nem fog rendesen fűteni, és a kialakult légzsáknak köszönhetően alul vagy felül hideg lesz, mert megakad a víz körforgása. Sok esetben a légzsák jelenlétét észre sem vesszük, mert az elején kis mértékben alakult csak ki, így bár a radiátor kevesebb hőt ad le magából, de nem annyival, hogy a szobában tartózkodva érezhető legyen a hőveszteség. Ez viszont aztán később nagyobb légzsákhoz vezethet, és a radiátor hőleadása drasztikusan csökkenhet. Ezt elkerülve érdemes évente egyszer végig menni a légtelenítés folyamatán. Olyan esetben is el kell végezni a légtelenítést, ha vadiúj radiátort szereltetett fel vagy pedig a radiátora zenélő hangot ad ki.

Hogyan végezze el a légtelenítést?

A légtelenítéshez elsősorban be kell szereznie egy légtelenítő kulcsot vagy pedig a modern radiátorokhoz megfelelő egy csavarhúzó is. A kulcs bármelyik barkácsboltban kapható, és ha jó minőségű eszközt szeretne választani, az alumínium helyett a rézből készült fajtát vásárolja meg, hiszen ez sokkal tovább bírja. Készítsen be még egy jó nedvszívó rongyot is, mert a radiátor egy kicsit ereszteni fog, mivel tele lesz vízzel, ugyanis a folyamat során nem kell leereszteni a vizet a radiátorból.

A légtelenítés megkezdése előtt a fűtés maradjon bekapcsolva, saját kazán esetében pedig az legyen aktív üzemmódban. Ha nem távfűtéssel rendelkezik, keresse meg a lakásban lévő legmagasabban fekvő radiátort. Erre azért van szükség, mert általában a legmagasabban lévő radiátorba szokott kúszni a légbuborék. Abban az esetben, ha mindegyik egyforma, tetszés szerint válasszon egyet, majd a kulcs vagy a csavarhúzó segítségével óvatosan csavarja ki az óramutató járásával ellentétes irányban a légtelenítő szelepet. A szelep az egyik cső végén található meg, a radiátor oldalán. Csupán két negyedfordulatot tekerjen rajta, és semmiképp ne fordítsa túl, mert így kieshet az azt lezáró, vékony tű. Ne nyissa tovább a szelepet, hiszen így komolyabb vízfolyást idézhet elő.

A nyitáskor sziszegő hangot fog hallani, ami a levegőre utal, majd ekkor jelennek meg az első vízcseppek. A kicsöpögő vizet a kéznél lévő ronggyal itassa fel, sőt, már a kinyitás előtt tartsa a szelephez a rongyot, ezzel elkerülve a felesleges elázást, majd szorosan zárja vissza a szelepet az óramutató járásával megegyező irányban. Szintén két negyedfordulatnyit tekerjen, a szelepnek szorosan rá kell illeszkednie a menetre.

Ezt a folyamatot a lakásban lévő összes radiátoron végezze el, végül pedig egy óra múlva ellenőrizze az állapotukat. Ha még ebben az esetben sem működnek rendesen, végezze el még egyszer a légtelenítést, ám ha a továbbiakban is fennáll a probléma, szerelőt kell hívni.

Problémák, amiket a légtelenítés nem old meg
Hibás működés esetében előfordulhat, hogy csak víz jön a radiátorból, levegő pedig nem, de olyat is tapasztalhat, hogy egyik sem történik meg. Ilyen esetekben vagy nincs elegendő víz vagy pedig a légtelenítő szelep dugult el. Ezeknél a problémáknál már szükséges a fűtésszerelő tapasztalata. A keringési meghibásodások esetében a radiátor nem adja le a beállított hőmennyiséget, mert vagy nem elegendő a rajta keresztül áramló víz mennyisége, vagy pedig nem történik meg a közvetlen kapcsolat a víz és a radiátor között.

Abban az esetben, ha csak foltokban melegít, komolyabb meghibásodásról van szó, ugyanis ekkor a berendezés elszennyeződéséről van szó, ráadásul még törmelékek is előfordulhatnak benne. Mindezt a korrózió, azaz a rozsdaiszap lerakódása okozza, amely még a szelepek működését is rossz irányban befolyásolhatja. Ugyanebből az okból kifolyólag válhat zajossá a radiátor, köszönhetően az áramló víznek és a lerakódott anyagoknak.

 

Nem biztos, hogy a radiátorban van a hiba

A melegvíz megfelelő ellátása múlhat a kazánon, a szivattyú méretén és hatásfokán, lletve a tiszta, akadálymentes csőrendszeren. Ha már biztosan kizárta a radiátor meghibásodásának okát, érdemes ezek átvizsgálását számításba venni. Manapság a legkönnyebb meghibásodási tényezőnek a szivattyú számít, ugyanis sok esetben lecserélik a kazánokat modernebb verziókra, illetve kibővítik a rendszert, ezáltal megnövekszik az ellenállás, így a szivattyú teljesítménye nem lesz elegendő. A radiátorok mellett a csövekben is megjelenhet a korrózió, ami leginkább a kis átmérőjű verzióknál fordulhat elő. A korrózió által keletkezett törmelék eltömítheti a vezetékeket, akár még egy olyan rendszerben is, amely korábban megfelelően működött.

A csövek és a szivattyú mellett kis mértékben, de problémát okozhat a kazán is. A korrózió mellett leginkább az elévülés jöhet szóba, de akár elektromos gond is felmerülhet. Ha a szakember úgy mérte fel, hogy nincs szükség cserére, bevált módszer lehet a fűtésrendszer teljes tisztítása, ami a kazán és a radiátorok leszerelése, illetve a csövek megbontása nélkül jár. Ebben az esetben nagy sebességgel áramoltatják a rendszerben a tisztítószert, ezzel oldva a szennyeződéseket. A tisztítás után javulni fog a fűtés hatásfoka, megszűnhet a kazánzaj, a keringési problémák megszűnhetnek.

A radiátor légtelenítése a legtöbb esetben megoldja a felmerülő hőleadási problémákat, amihez még csak szerelőt sem kell hívni, mivel néhány lépés betartásával egyszerűen megoldható. Abban az esetben, ha a radiátor nem a beállított hőfokon üzemel vagy nem a teljes felületén érződik a meleg, a légtelenítés a megfelelő megoldás. Ehhez nem kell más mint egy légtelenítő kulcs és egy jó nedvszívó rongy.

Ha a fűtéssel kapcsolatos gondok nem oldódnak meg, számításba kell venni a radiátor, a kazán vagy a csövek korrózióját, ami miatt törmelékek és iszap kerül a rendszerbe. Ebben az esetben mindig szakember segítségét kell kérni, aki vagy javasolni fogja a berendezések cseréjét, vagy jobb esetben elegendő lesz a fűtőberendezés alapos tisztítása.