Milyen apróságokra van szükség a fürdőszobában?
A nagyobb dolgokról szinte senki nem feledkezik meg. Ezáltal a kád, a zuhanyzó, a mosdókagyló, illetve a zuhanyfej biztosan nem marad le a listáról. Ezzel szemben például a falba építhető vagy pedig a falon kívüli WC tartály sokak felsorolásából hiányozhat. Ezek között is többféle típussal és változattal találkozhatsz a webáruházunkban. A kiegészítők egy része műanyagból, egy része pedig porcelánból készül, ezáltal könnyedén személyre tudjuk szabni a helyiséget.
Az említett falon kívülieket alul és felül is el lehet helyezni. Ám utóbbinál látható mind a tartály, mind pedig a csészével összekötő cső. Ez kevésbé esztétikus, mint például a falba építhető WC tartályok. Azonban akadnak olyan fürdőszobák, ahol csak erre van lehetőség, hiszen a kialakítást ezen a módon oldották meg. Ilyenkor nem biztos, hogy az egész területet szét kellene bontani azért, hogy a falba helyezhesd el a kiegészítőt. Manapság szerencsére számos visszafogott és nem túl feltűnő darab van a piacon, amelyek remekül kiállják az idő próbáját.
A WC tartályok palettája
A webáruházunkban kapható modellek között számos kivitelből válogathatsz, ami a WC tartályokat illeti. Az alsó elhelyezésű tartályok esetében egy, a tetején elhelyezett nyomógombbal tudjuk öblíteni a WC-t. Ez már sokkal modernebb és szebb megoldás, mint az említett felső elhelyezés. A választás során, azonban vedd figyelembe a rendelkezésre álló helyet, hiszen a tartálynak kényelmesen el kell férnie, amihez Te magad is hozzáférsz tisztítás vagy hiba esetén.
A Wellis rengeteg változatban gyárt ilyen és olyan termékeket. A Clarice Angula falsík mögötti eszköz egy szögletes nyomólappal ellátott, kétfunkciós öblítésű darab. Rendkívül csendes működésű, így az éjszaka folyamán sem lesz zavaró, ha az egyik családtagnak mosdóba kell mennie.