Segítség, miniatűr a fürdőm!

Némi kreativitással, pár ügyes „fogással” könnyen ellensúlyozhatjuk azt a hátrányt, hogy otthonunkban csak egy szűkösebb, vagy éppen sötétebb fürdőszoba vár minket. Következő blogbejegyzésünkből kiderül, hogy egy kisebb fürdő sem feltétlenül megtörhetetlen átok, sőt, egészen barátságos helyiséggé varázsolható. Előnyeihez pedig az is hozzá tartozik, hogy – a méretéből fakadóan– tisztán tartására kevesebb időt is elég fordítani.

A fürdőszoba színvilága is fontos tényező!

  • Színválasztásban mindig nehéz szabályokat megállapítani – hiszen egyesek a világos, csillogó fürdőszobában érzik leginkább otthon magukat, míg mások a sötétebb, komolyabb csempékre esküsznek. Kicsi fürdőszoba esetében azonban, hogy a helyiségben semmiképp se alakuljon ki „barlangszerű” légkör, ajánlott megbarátkozni a világosabb színekkel. A fehér, valamint a pasztell árnyalatok, például a világoskék, vagy a még izgalmasabb halványsárga, a fürdőszobában tágasság és szellősség érzetét fogja kelteni.
  • Az utóbbi időben egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy a világosabb színvilágot megtörik egy sötétebb árnyalatú falfelülettel (pl. világoszöld csempét egy barna, vagy fekete panellel), ami a burkolatot mozgalmasabbá téve, elvonja a figyelmet a fürdőszoba méreteiről.

 

Okos tárolás: több hely

  • Fürdőszoba építésénél gondoljunk arra, hogy a különböző süllyesztett vagy épp kiálló peremrészek kialakításával (például a mosdó felett), később extra tárolási lehetőséghez jutunk majd.
  • Kisebb fürdőszobába a külön lábbal rendelkező mosdó helyett érdemes beépíthető típusút választani, ami alatt egy újabb tárolónak, fürdőszoba szekrénynek adhatunk helyet.
  • Az ajtó ideális hely a törölközőtartónak, csak úgy, mint a kisebb tárolókosaraknak. Ha fürdőszobánk kisebb, a kozmetikumokat, napi használati eszközöket mindig gondosan pakoljuk el, különben a rendetlenség még tovább zsúfolja majd az apró teret.

 

Zuhanykabin vagy kád?

  • Egy korábbi blogposztunk épp a zuhany versus fürdőkád kérdéskört járta körül. Általánosságban elmondható, hogy a függőlegesen „terjeszkedő” zuhanykabin több helyet hagy a fürdőszoba többi berendezésének. Ráadásul egy teljesen átlátszó üvegajtó használata révén a tér egyáltalán nem törik majd meg a fürdőszobában, így az optikailag sokkal tágasabbnak fog tűnni.

 

És lőn világosság…

  • A világos színek mellett a gazdag megvilágítás (mennyezeti és fali lámpa, tükröt megvilágító fények, vagy akár egy-két gyertyatartó) is segít a teret nagyobbnak láttatni.

 

További tippek helyspóroláshoz, a tér optikai tágításához:

  • Ha a konyhánk tágasabb, és a feltételek adottak hozzá, helyezzük inkább oda a mosógépet.
  • Sötét fürdőszobát világosíthatunk és optikailag kiterjeszthetünk, ha a szomszéd helyiségbe néző, tejüveges ablakot építettünk be.
  • Használjunk minél nagyobb tükröt (akár többet is!) a fürdőszobában, és a hatás garantáltan nem marad el.

Ha tetszettek tanácsaink, ossza meg bejegyzésünket ismerőseivel is!